Átadták a felújított óvodát Páliban
A Magyar falu program részeként tavaly és idén mintegy 1400 óvoda újul meg az országban, ez a kistelepülések népességmegtartó ereje szempontjából döntő fontosságú - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Páliban.
A Győr-Moson-Sopron megyei község óvodájának felújítása alkalmából tartott ünnepségen Gyopáros Alpár kiemelte, hogy a 2010 előtti szocialista kormányok idején négyszáz településen zártak be oktatási intézményeket, jellemzően óvodákat, részben iskolákat, pedig az óvodák megléte és jó minősége döntő tényező abban, hogy a szülő az adott településen hagyja-e a gyermekét. A kormánybiztos kitért arra is, hogy a Magyar falu program első pályázati kiírásait tavaly, év elején jelentették meg, elsőként önkormányzatok tulajdonában lévő közösségi terek és meglévő, de nem használt egyházi közösségi terek felújítására.
Kitért arra is, hogy Páli eddig négy pályázatot nyert meg: az óvoda belső terének megújítása mellett járdafelújításra és kommunális eszköz beszerzésére is kapott támogatást, emellett jövő hét elején írják alá az orvosi rendelő felújításának támogatói okiratát.
MTI/T.D.